Reflexszer˝u képzett társítások
- 26-03-2009
- Nr. 467
-
BOROS Kinga
- SUPLIMENT
- 0 Comentarii
Kétszeresen hátrányos és bizonytalan helyzetb˝ol szólalok meg, amikor a sepsiszentgyörgyi Reflex Nemzetközi Színházi Biennáléról írok – a fesztivál jelentéktelen, de elkötelezett munkatársaként, és éppen a rendezvény félidején, négy vendégel˝oadáson túl, négynek el˝otte. Ez is reflex, nevezzük publicista-reflexnek, az idegrendszer önkéntelen válasza a küls˝o ingerekre, jelen esetben a fesztiválra, amely folyamatosan intenzív reakciókat vált ki mind a helyi, mind a szakmai közönségb˝ol. Bár a Tamási Áron Színház rendezvénye nem tematikusan szervez˝odik – a színház hatvan éves fennállására egy kerekasztal-beszélgetés emlékeztetett, a „két közép-európai évad legkiemelked˝obb el˝oadásai” pedig mint merítés nyilván a teljesség igénye nélkül, az adott feltételek között értend˝o –, az el˝oadások több nap távolságából is párbeszédbe lépnek, egymásra felelnek, ellentmondanak, kiegészítik egymást, összességükben egyazon képet árnyalják, mintegy körberajzolják a néz˝o világát. Hisz a reflexió természete, hogy a befogadó egyben tárgya is a tükörben megjelen˝o képnek. A fesztivál A karnevál utolsó éjszakájával nyitott, amely várakozásteli kezd˝ojelenetével és az el˝oadást uraló izgatott nyüzsgéssel éppen jól tükrözte az els˝o nap hangulatát. A budapesti Katona József Színház nem els˝obálos Romániában. Az Ivanovval Bukarestben, a Ledarálnakelt˝untemmel épp Sepsiszentgyörgyön ny˝ugözték le a közönséget három, illetve alig fél évvel ezel˝ott. A TAMper2-n szeptemberben játszott Bodó Viktor-féle Kafka után a Katona teljesen más arcát mutatta meg Goldonival. […]